The Originals2016.07.10. 19:28, Angie&Cat
Jó ideje vártunk már vele, hogy elbúcsúzhassunk magától a TO-tól. Először arra gondoltunk leírjuk a véleményünket, minket hogyan érintett, és kíváncsiak voltunk/vagyunk a ti véleményetekre is. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy ha Dani minden hajcihő, búcsú idézet vagy emlék videó nélkül ment tovább, akkor mi is így teszünk, annyi kivétellel, hogy mi inkább két pozitív irányú „bejegyzéssel” köszönjük meg, hogy Dani életre kelthette Davinát, a sorozat által megismerhettük őt, és belekezdhettünk az oldalba, megismerve ezzel benneteket (is).
1. DVD
Bár Dani elle sajnos már nem állandó szereplője a sorozatnak, a karaktere igen fontos szerepet játszott, és vitt véghez a 3. évad során. Ezért elhoztuk a mostani évad DVD-jének megjelenési időpontját, amely 2016. szemptember 20-án kerül a boltok polcaira. A harmadik évad 5 DVD-re fért rá, és a sima DVD mellett elvileg ismét Blue Ray változattal is kapható lesz. A 22 epizód mellett pedig olyan extrákat is találhatunk majd, mint a 2015-ös Comic - Con Panel, Törölt jelenetek, vagy a nagy népszerűségnek örvendő Bakiparádék. A DVD csomag ára előre láthatólag körülbelül 45 dollár lesz. (Ha minden igaz ez a sima DVD ára, a Blue Ray tavaly 5 dollárral többe került.)
2. Érvek
Úgy vettük észre, hogy a legtöbben (tisztelet a kivételnek :) ) elég negatívan állnak/álltak ahhoz, hogy a sorozat a midseason kategóriába került, sokan a negyedik évadra már utolsó évadként tekintenek. Bár a nézettségi adatok elég sok kivetni valót hagynak maguk után, mi optimistán tekintünk a midseason-ra, hátha ez a változás lesz az, ami egy kicsit felfelé billenti a mérleget. Összeszedtünk (top) 5 érvet, hogy miért is olyan (nagyon) jó, hogy 2017-ig kell várni a The Originals folytatására:
* Kevésbé fontostól haladunk a fontosabbig
Top 5 érv
5. Könyvek
Bár a Vámpírnaplók esetében hamarabb voltak a könyvek, mint maga a sorozat a The Originals-nál ez fordítva történt. A sorozat sikerén felbuzdulva Julia Plec egy három részes könyvsorozatot írt, amik külföldön 2015-ben meg is jelentek (a magyar megjelenésre még várni kell, a Könyvmolyképző kiadónál lehet érdeklődni ;) ) Tehát amíg a negyedik évadra várunk – a részek újranézése helyett – miért nem olvasod el a megjelent könyveket? Nem tudsz angolul, ennyi idő alatt akár meg is tanulhatsz. ;)
A többi érvet megtalálod a bővebben mögött, mi pedig itt - a bővebben előtt ;) - szeretnénk megköszönni, hogy velünk tartottatok, minket választottatok forrásnak a The Originalssal kapcsolatban. 
4. Új nézők
A Midseason kategória nemcsak a téli-tavaszi időszakot jelenti, hanem azt is, hogy kevesebb epizódszám lesz, mint amihez már hozzászoktunk. Ami a régebbi nézőket akár rosszul is érintheti, de aki eddig nem kezdett hozzá, most kedved is kaphat a kevesebb részt tekintve. Mire jön az új évad, akár többször is megnézheti az évadokat és elolvashatja a könyveket. ;)
3. Kidolgozás
A szünet hosszabb ideje alaposabb kidolgozásra adhat okot. Tekintve a logikai bakikat, amiktől talán most majd eltekinthetünk, az alaposabb kidolgozás nem fog ártani. A kevesebb epizódszám miatt (remélhetőleg) nincsenek felesleges mellékszálak, izgalmasabb, eseménydúsabb évad várható.
2. Írók, színészek
Bár az írók már összeültek maga Julie Plec ismerte el, örül, a midseason kategóriának mivel az íróknak jól fog jönni a több idő a történetszálak átnézésére, javításra egyéb hibák esetén. De ne csak az írókat emlegessük, gondoljunk a karaktereket megformáló színészekre is. Na, ugye? :)
1. Nincs kasza
A legvégsőbb érvünket nem véletlenül hagytuk utoljára, mivel ez a legütősebb. Az is kérdéses volt, hogy egyáltalán visszatérnek e még egy évadra. Nem kaszálták el őket, pedig a nézettségi adatokat látva lett volna okuk rá. Így ahelyett, hogy azon kesergünk miért 2017 és miért tizenvalahány epizód, örüljünk annak, hogy van miért várni a tél-tavaszt. Mert a Mikaelsonok és barátaik, ellenségeik visszatérnek, és ez a lényeg.
|